HTML

Libri & libelli

Könyvekről, könyvecskékről, másról

Friss topikok

  • &nagyszilvi: @zenész28: A Tabáni sokkal inkább valaki, mint szegény jó Jimmy volt, bármennyire is meghalt, álda... (2012.11.29. 09:35) Süllyedő hajó

Linkblog

Szubjektív könyvajánló


2016.11.18. 13:53 &nagyszilvi

Beírás

Címkék: magyar iskola vidám szatíra 21. század Szily László Kemény Zsófi

beiras.jpgEgy beírás legyen rövid, velős és lényegretörő. Ha már lennie kell, mert természetesen jobb volna, ha ilyesmire nem kerülne általában véve sor, hanem az élet a maga rendes medrében haladna szépen. Hasonlóképpen, ha az iskolai élet bonyolítatlanul, sallangok, kilengések, kényelmetlenségek mentén szerveződne, okafogyott lenne Szily László Beírás című könyve is. Mivel azonban az iskola nem pusztán a gyermeknek, de a véletlenszerűen anyukává-apukává vedlett felnőttnek is tartogat számos meglepetést és fejberúgást, sajnos kedves újságíróm szülő-kalauza is hiánypótló alkotásként van jelen a (szak)könyvkínálatban.

Szilynek a - szerintem klasszikussá érett - Kitolás és Kitolás 2. című alapművein nevelkedtünk, mi, akik kb. 10 éve váltunk szülőkké, és a gyerekvállalás első megrázkódtatásai után végre újra könyvet is tudtunk az egyik kezünkbe venni (a másik ugye a gyerekdajkálásé volt). Ráismerés, önnön kifordult, bénázós, szerencsétlenkedő mindennapjainkon való nevetés stb. Úgyhogy örvendezzünk, hogy itt az új könyv, mitadisten, az ő gyerekei is nőnek, hurrá, nevessünk együtt újra.

Az elvárásokhoz képest azonban a Szily könyve nem túl fényesen indult, és a folytatás is azt mutatta, hogy a szerző nem tud újat mutatni. Ugyanazok a panelek, poénok, ugyanaz a szövegvilág, de a Kitolásokhoz képest igencsak érződik az önnön minta másolása, a "ha már egyszer bejött, csináljuk ugyanúgy" kicsit erőltetett célzatossága. Szeretem a szerző stílusát: az erős élőszóbeli áthallásokat, az alpári és a szofisztikált jól sikerült kevercsét, a mellékesen (főként a hasonlatokban) elejtett politikai célzásokat, a szellemes szatírát, az öniróniát - de ezek kissé öncélúan jelennek meg a könyvben. Ne a könyv eredményezzen szöveget, hanem a szöveg könyvet. Amúgy vannak jó kis sztorik, lehet nevetni, de ezek tetemes része a magániskolák szeparált szülői világához kapcsolódik, s így kevés a ráismerés-élmény (az igen, csesszemeg, mi is pont ugyanígy). 

Nagyjából a könyv feléig érve már megérlelődött bennem a fenti vélemény, ekkor azonban félre kellett tennem a művet, hogy gyorsan elolvassam Kemény Zsófi regényét. Ezután visszatértem Szilyhez, és milyen jól tettem - úgy tűnik, a könyv második felére a szerző megtáltosodott, és közhelyes, erőltetett iromány helyett csillogóan szellemes, vicces, sebészpontosságú megfigyelésekkel, találó iróniával átszőtt szöveget alkotott. Igazi élmény volt olvasni. Különösképpen az iskolai levelezőlisták gyöngyszemeit összegyűjtő fejezetet ajánlom a szíves olvasó figyelmébe, és természetesen a szerző illusztrációi is élményszámba mennek.

beiras_1.jpgE szellemben ajánlom a művet mindazoknak, akiket iskoláskorú leszármazottakkal ajándékozott meg a sors, illetve akik egyébként is szívesen olvassák Szily írásait. Kiknek nem? Nos, úgy érzem, elég körülhatárolt életkorilag a célközönség, szóval kérdéses, tudnak-e kezdeni vele valamit a 70 felettiek, a 30 alattiak, illetve a 30-on túli szingli marketingasszisztensek. De ki tudja.

 

Bookline, 2016

301 oldal

Szólj hozzá!

2016.10.29. 17:04 &nagyszilvi

Kemény Zsófi: Én még sosem

Címkék: magyar szerelem 21. század Budapest Szilvási Lajos Kemény Zsófi

kemeny1.jpg
Nem én vagyok a célközönsége ennek a könyvnek, úgyhogy előre szólok, hogy amit írni fogok róla, kétes relevanciájú. Kemény Zsófi regénye 17 évesekről szól, és felteszem, 17 (pluszmínusz 3) éves a meghatározó célközönsége is, ergo hogy mit gondolok róla részint mint szövegproduktumról, részint mint a vonatkozó világ egy szeletének tükréről, az csak marginális részét képezheti a mű általános interpretációs horizontjának. (Haha, viszont az én befogadói univerzumomnak szintén csak marginális eleme e könyv, amit akár úgy is értelmezhetünk, hogy egyensúly van, egymásnak valók vagyunk.) 

Kicsit összevissza beszélek, mert nem is nagyon tudom, honnan kezdjem a locsogást a könyvvel kapcsolatos benyomásaimról. Induljunk hát ki az előképből: az Egymás szemében című könyvet juttatta eszembe az Én még sosem, már az első néhány oldal olvasása után, s a későbbiekben olyan erős párhuzamokat (rájátszásokat?) leltem, amelyek kvázi érthetetlenné tették, hogy a könyv végi köszönetnyilvánítások sorában vajon miért nem szerepel Szilvási Lajos neve is. Mert a koncepció, a főszereplők életkora, a téma, a történetszövés, a konfliktusok jellege - mind, mind azonosak. Mindkét könyv a szerelemről szól, 17 éves gimnazistákkal, gonosz intrikussal, félreértésekkel, meg nem beszélt problémákkal, egy kis szüzesség-elvesztéssel, a halál-motívum lebegtetésével, a háttérben húzódó, kicsit maszatos kulturális díszletfallal, a több, élesen elhatárolt nézőpont következetes alkalmazásával etc. etc. Szívesen felsorakoztatnám tételesen a megfeleléseket, de ez rajtam kívül úgyse érdekel senkit, aki meg mindkét könyvet ismeri, annak számára meg evidens. Nagyon jó a Szilvási naplóregénye, egyáltalán nem hamvába holt ötlet, hogy a ma dívó szentjohannás vonulat helyett Kemény Zsófi ezt a kicsit szofisztikáltabb hagyományt lovagolja meg, de sajnos a könyv alig-alig több, mint egy aktualizált másolat. 

Aktualizálás. Nyilván a nyelvhasználat, a mindennapi élet elemei változnak, s ezt a szöveg is tükrözi. Érdekesebb, hogy míg a Szilvási-regénynek egy jól körülírható, nem tolakodó, de határozottan jelen levő elemét jelenti a közélet irányába megfogalmazódó kritika (főként az ügyeskedők és a korruptak ellen, sajnos kicsi kádárista szólamozással), a Kemény Zsófi-könyvben ez a téma szinte totálisan hiányzik, illetve összesen, ha jól emlékszem, két ízben kerül elő (feketemunka és az azzal kapcsolatos visszaélések), és akkor is épphogycsak a felszínt karistolja a szerző. Őszintén bízom benne, hogy a személyes kapcsolatokon akár csak minimális mértékben túlmutató világábrázolás totális mellőzése tudatos írói eszköz, s célja e korosztály hiteles bemutatása - huh, milyen szomorú, hogy ezekamaifiatalok teljes mértékben leszarják a minket körülvevő társadalmat. 

A személyes kapcsolatok bemutatása viszont kevésbé fekete-fehér, mint a klasszikus lányregények, s így az Egymás szemében esetében. Mint a fülszöveg is jelzi, a szerzőt főként az újra és újra összegubancolódó-kibogozódni látszó interperszonális viszonyok érdeklik, s úgy vélem, ezek lefestése igen szép: Kemény jól hozza a viszonyok esetlegességét, véletlenszerűségét s egyben meghatározottságát, vagyis azt a bonyolult elegyet, amit - elvileg - mind tapasztalhatunk a saját szociális szféránkban. Nincs se rózsaszín köd, se totális szenvedés, a rokon- és ellenszenvek állandóan mozognak, és nem minden az ok-okozati kapcsolatok mentén szerveződik. Azt hiszem, ez a legsikerültebb vonása a regénynek. 

Viszont akad néhány jujdekellemetlen dolog. Az egyik a slam. Azt gondoltam volna, hogy a slam poetry által közismertté vált szerző tartózkodik attól, hogy tartózkodik a nevével szervesen összekapcsolódó műfaj felhasználásától a művében. De nem. Mindenki slammel. Miért? Más értelmes dolgot nem lehet csinálni? Más underground mainstream tevékenység nem létezik ma Budapesten? Muszáj egy slammernek a slamet szerepeltetnie mindenhol? - Elszomorító. Nem érzem, hogy a regény bármit nyert volna a benne reprezentált slamtől. És bár a szerző a slam alkalmakat egyben a történetszövet csomópontjaivá is teszi, sajnos ezek nem szervesülnek bele az egészbe, simán kihagyhatók lennének. 

A másik problémám szinte szokásos: a befejezés. Mint a szerző egy interjúban elmondta, a happy end a kiadó kifejezett kérése volt, és önmagában, azt gondolom, nincs is baj a boldog befejezéssel, a történet egészébe illeszkedő, adekvát és hiteles. De a megfogalmazás módja! Felháborító! Pár odahányt sor, mint az utolsó pillanatban papírra vetett kötelességszerű befejezés valami iskolai dolgozat végén. Mi ez, lázadás a szerzői szabadságért? Pfffff. Ha megadja magát a könyvkiadó biznisznek, csinálja korrektül. Ha nem akarja, akkor meg lázadjon. Puhányság. 

en-meg-sosem.jpgNégy-öt napja, a könyv befejezése után írtam meg a fenti kritikát, de mivel már nagyon untam, a befejezést elhalasztottam. Mostanra viszont már alig emlékszem valamire a könyvből, a nyomasztó hangulaton kívül. Tehát így marad. 

Konklúzió: 17 éveseknek (pluszmínusz 3 év). Amúgy opcionális, tényleg nem tudok mit gondolni erről a könyvről.

 

Pozsonyi Pagony, 2014

317 oldal

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása