Valamikor eszembe jutott, hogy Zámbó Jimmy már majdnem tizenkét éve nincs velünk, merthogy most már majdnem tizenkét éve meghalt. Tavaly volt emlékkoncert, sztárvendégekkel, mert mindenkinek hiányzik a Zámbó Jimmy. Egyszer polgármester is szeretett volna lenni, de nem sikerült neki, ő lett az utolsó az öt (vagy hat) jelölt közül. Azok a régi szép idők, istenem, még lehetett dúskálni a választható személyek között!... – Szóval Zámbó Jimmy így jutott eszembe, tényleg, most már tíz évnél is több elmúlt, hogy eldördült a végzetes lövés, és az élő Király Legendává nemesedett. Az alábbi műelemzéssel tisztelgek megboldogult emléke előtt, különös tekintettel az ismertségi tőkéjét szorgalmasan ápoló hátramaradott rokonokra.

Mindent elfelejtek már, elfáradtam rég,
Lassan elmúlt a láng, úgy félek én.
Átvirrasztott éjszakák, száz el nem mondott szó.
Most már ez vagyok én, egy süllyedő hajó.

R. Még nem veszíthetek! Még nem! Én élni akarok.
Adj időt nekem! Ó, Ég! Szólj, hogy még várjon!
Add vissza nekem! Ő kell! Még látni akarom!
Még nem búcsúztam el, még nem! Úgy fáj, nagyon.

Érzem elborít a láz, sírni szeretnék,
Olyan rég várok rád, de te nem jössz. Miért?
Mindent megpróbáltam már, hogy elfelejtselek,
Olyan forró a vágy, hogyan éljek nélküled?

R.

Átvirrasztott éjszakák, száz el nem mondott szó,
Most már ez vagyok én, egy süllyedő hajó.

A szomorú hangvételű mű az élete derekán, élete teljében lévő, az elmúltakra visszatekintő és a jövőre készülő, sorsa fordulópontján álló férfiember számvetése a múlttal s jövendővel (mint Arany Jánosé az Epilogusban). A balladisztikus alkotást a kitörő szenvedélyek a rapszódiák hangneméhez közelítik (mint Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemetje), jelezve azt a forrongást, a bensőben dúló kételyeket és félelmeket, melyek e rendkívüli lelket marcangolták.

A kezdő tagmondat a feledés tényét rögzíti (mint Juhász Gyula Anna örökjében: „elmaradtál emlékeimből lassan”). Egyelőre nem egyértelmű, hogy a sérelmek nagylelkű felejtéséről, a közelgő öregkor okozta egészségügyi problémácskáról vagy éppen a múlttal való szakításról vall e pár szó. A fáradtság közlése a második feltételezést látszik erősíteni: az életbe belefáradt öregembert teremti szemünk elé a művész e kevés szóval. A következő metafora, az elmúló (kialvó?) láng képe is tovább árnyalja e sötét ábrázolatot (mint Arany Letészem a lantot c. versében, melyben „a tűz nem melegít, nem él: csak mint reves fáé világa”, vagy Petőfi i. m. „Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál” etc.). S itt már megszólal a félelem is, a tényközlések után az érzelmek bemutatása. A „rég” szót az „én” szóval rímelteti a szerző – a meglehetősen tompa asszonánc a melankolikus hangulatot fokozza, a gyakorta használt, sőt akár kommersznek is nevezhető rímpár pedig talán azt sugallja, hogy mindez nem csupán Jimmyvel, hanem bármelyik emberrel megtörténhetik; azaz egyéni élményét általános emberi síkra emeli. A harmadik sor szintén általánosnak tekinthető életképet villant fel: az átvirrasztott éjszakákét. A virrasztás egyaránt lehet az öregedés oka és következménye is: az éjjel a számvetés időszaka. Az el nem mondott szavak az elkövetett hibák jelképei (éppen mint Juhász Gyulánál, fent említett versében). Elhibázott életét a negyedik sorban summázza a szerző, süllyedő hajónak nevezvén ennenmagát. A hajó szimbolikája a legkorábbi irodalmi hagyományokra nyúlik vissza. Horatiusnál még az államot jelképezte a hajó (Hor 1,14 /Licinius Murenához/: O navis, referent in mare te novi fluctus etc.); Catullusnál is megjelenik e szimbólum (Cat 4: Phaselus ille, quem videtis, hospites, ait fuisse navium celerrimus etc.); Berzsenyi A magyarokhoz (II.)-ben még a horáci hagyományt folytatja (Forr a világ bús tengere, ó magyar!), az Osztályrészemben azonban a hajó már nem az állam, hanem a személyes sors szimbólumává vált (Partra szállottam. Levonom vitorlám etc.). Berzsenyi kiköt, révbe ér; Rimbaud A részeg hajóban csak vágyik rá (Imé, ez vagyok én! züllött hajó, hináros etc.); Zámbó Jimmy pedig tovább fokozza a képben rejlő tragikus potenciált: ő a süllyedő hajó.

A kezdő strófa rendkívül tömör helyzetképe, számvetése után a refrén érzelmekkel telítve zúg fel a költő ajkán: megszólal a szenvedélyes tiltakozás a fátum bevégzettsége ellen. Jimmy úgy érzi, még nincs itt az ideje a hajó elsüllyedésének, az élet befejezésének. Tiltakozását ismétléssel nyomatékosítja, majd újra felkiált, hogy egyértelmű legyen: még élni akar. Sorsa elől egyenesen az éghez, feltehetőleg Istenhez folyamodik (l. istenes versek Balassitól Adyig). Felkéri az Eget: szóljon, hogy még várjon. A kettős ellipszis (az alanyok hiányoznak) összemossa Isten és a Halál képét, egyszerre vágyottá s rettegetté téve a transzcendens világot. Az erőteljes paradoxon után, az alkotásnak majdhogynem mértani középpontjában jelenik meg a mulandóság-hangulat oka: a szeretett személy hiánya. A szerelmi kétségbeesés mélységesen mély verméből kiált az előadó: még nem szeretne búcsút mondani a rejtélyes hölgynek.

A második verse az első láng-szimbolikáját a láz képével folytatja – hasonlóan Kosztolányihoz (Boldog, szomorú dal: „mint lázbeteg, aki feleszmél”; Csáth Gézának: „íróasztalomra fantasztikus lázban görbedek lehajolva”; A sötét párka: „adj a láznál lázabb lázakat”; Őszi koncert: „régi lázak láza szálldogál”) és József Attilához (Kései sirató: „Harminchat fokos lázban égek mindig”). A szerelmi láz a sírás képével fonódik össze (v. ö. Ady: „sírni, sírni, sírni, sírni”), melynek oka a szeretett nőre való hiábavaló várakozás. Költői kérdésben tör ki Jimmy: miért? Rokonítható ez Babits ismert Esti kérdésével („miért a végét nem lelő idő?” etc.). A világ egésze csakúgy megmagyarázhatatlan, mint Jimmy szerelmének viszonzatlansága. Az imádott nőt feledni sem tudja, hiába próbálta meg kényszerrel kitépni szívéből. A szexuális vágy ugyanis nem hűlt ki benne. A strófa újabb költői kérdéssel zárul, mely Demjén klasszikusát (Hogyan tudnék élni nélküled) és az Apostol örökbecsű művét (Nem tudok élni nélküled) egyaránt idézi, hogy csak a legnevesebb elődöket említsük. Ezek után a refrén újabb jajkiáltása nem pusztán ismétlés – a szerelmi bánat, a hiábavaló vágy még erősebb színezetet kap az előzmények miatt. Az első verse második két sora is újfent elhangzik, s ekkor már tudjuk, miért virraszt Jimmy, milyen szavak maradtak elmondatlanok, s miért is vált élete a süllyedő hajóhoz hasonlatossá.

Zámbó Jimmy műve a legalapvetőbb emberi érzelemből, a szerelemből kiindulva a lét legalapvetőbb kérdéseit feszegeti, a valóság és a transzcendencia mezsgyéjén mozogva indulataival, vágyaival, kérdéseivel és kételyeivel. Ez a rendkívüli alkotás nagy elődök által megpendített kérdéseket, tudásrétegeket foglal össze és halad meg egyúttal, koherens struktúrába kontaminálva a spirituális-textuális-intertextuális tendenciákat.