Libri & libelli

Lehet, hogy Ajvazt vagy Kurkovot kevesen ismerik, Pelevint viszont sokan, mondjuk méltán. Én is szeretem. Jelen könyvajánlómat annak a regényének szentelem, amelyet először olvastam, és szerintem az egyik legjobb − azaz első Pelevinnek is ideális. Ez A Metamor Szent Könyve. Valahol tipikus műve az írónak: az orosz rögvalóság kemény társadalmi szatírája abszurd elemekkel, nagyon érdekes kultúrtörténeti és filozófiai búvópatakkal (nem kell megrémülni, közérthető!), a szokásos ’evidens’ fantasztikus lényekkel. Ráadásul love story: egy háromezer éves, csodaszép (róka)lány (metamor, rókadémon stb.) és egy farkasember (amúgy állambiztonsági tiszt, ’kágébés’) nagy és szép szerelmét beszéli el, de amellett például arra is fény derül, hogyan csalogatják elő az orosz farkasemberek rituális üvöltéssel a kőolajat a földből, és hasonlók. Egyébiránt a könyv szórakoztató, fordulatos és olyan izgalmas, mint egy krimi, vagy még inkább. Kicsit a Generation P-re hajaz, de szerintem jobb is és barátságosabb (emészthetőbb) is nála. Aki neadjisten nem olvasott volna még tőle semmit, annak igen jó szívvel ajánlom (a ronda borító ne riasszon vissza senkit). 

Konklúzió, avagy kinek nem ajánlom? Nos… minden izgalmassága meg kalandossága meg fantasztikussága mellett azért ez az ’okos’ könyvek közé tartozik. Vagyis akinek már Leslie L. Lawrence is magas léc, az inkább David Lodge-ot válassza. Aki nem riad vissza attól, hogy a szerző arra buzdítja, ugyan gondolkozzon el ezen-azon, az viszont olvasson Pelevint, annál is inkább, mert az egyik kedvenc íróm. (Lesz még szó róla.)

 Néhány adat a könyvről:

Fordította: Bratka László

Európa Könyvkiadó, Bp., 2006

428 oldal

Nem szeretem a tragikus meg drámai meg szörnyűséges meg kétségbeejtő könyveket. A vidám könyveket szeretem, főleg ha némi irónia meg szatíra is van benne. Ennek az egyik legjobb képviselője David Lodge Helycserés támadás című vidám könyve. (A Vidám Könyvek sorozatban jelent meg, teljes joggal.) Röviden a történet alapja: egy angol és egy amerikai egyetem egy-egy professzora fél évre cserél egymással egy tanárcsere-egyezmény keretében. Ebből a helyzetből aztán mindenféle érdekes fejlemények folynak elő, de a helyzetkomikum mellett az irónia is nagy szerepet játszik: megkapja a magáét az amerikai és az angol intézmény is, a tanárok is, a diákok is, meg a szexuális forradalom és a hippikultúra is (a történet 1969-ben játszódik, 1975-ben jelent meg angolul egyébként); sőt az irodalom és különböző műfajai is áldozatul esnek a szerző csúfolkodásának, aki mellesleg tiszta forrásból dolgozott: hőseihez hasonlóan ő is angolprofesszor, s mit ad isten, angol és amerikai egyetemen is tanított. Az illusztrátor Kaján Tibor, ez magáért beszél. Én rendszeres időközönként elolvasom ezt a könyvet, és minden alkalommal nagyon élvezem. (Sajnos egyszer olvasás közben beleejtettem a fürdőkádba, ennek nyomai a fotón is látszanak.) 

Konklúzió: mindenkinek melegen ajánlom, akinek kedvére való ilyen késő őszi estén néhány órát az olvasófoteljében, és jókat nevetni; aki szereti az okos, de nem okoskodó humort, a csúfolódó iróniát; aki örömmel olvas a 60-as évek angol-amerikai szubkultúrájáról, szexuális gabalyodásokról, és a meghökkentő fordulatoktól sem idegenkedik. 

Néhány adat a könyvről:

Fordította: Barabás András

Európa Könyvkiadó, 1992 (Vidám Könyvek sorozat)

319 oldal

A cseh Michal Ajvaz írta ezt a karcsú novelláskötetet, melynek csodálatos címe rögtön elragadott, ugyanígy maguk a novellák is. Nemcsak a varánusz fordul meg a kötet lapjain, hanem egy egész sereg mindenféle bestia, melyek a romantikus utcácskáiról és fantasztikusan jó söreiről híres Prága zugaiból és sötét kapualjaiból bukkannak föl rajtaütésszerűen, mint valami szürrealista festményben, hogy a főszereplőt az említett romantikus utcácskákon hajkurásszák. Szürrealizmus, fantasztikum, abszurditás, mitologizálás, víziók… brrrr, biztos nem olvasnám el, ha nem lenne az egész nyakon öntve igazán jóízű humorral. Felejthetetlen például, ahogyan egy óriáskagyló kergeti hősünket, vagy a leopárd az idegesítő találós kérdéseivel, és így tovább. De nemcsak fantázia és humor keveréke a könyv, ennél jóval több: magával ragadó, elgondolkodtató, néha-néha szelíden fricskázó iromány; olyan könyv, amit nagyon lehet szeretni. 

Annyira belebolondultam a könyvbe, hogy rögtön elkezdtem keresgélni az író egyéb műveit. Éveken át kutakodtam, míg végre nagy örömömre megjelent A másik város című regény. Jaj. Hatalmas csalódás. Kényszeredett, bosszantó és unalmas szöveg, az öreg varánuszhoz képest mindenképp. 

Konklúzió: olvassátok inkább Az öreg varánusz visszatért, mint A másik várost!

Itt olvasható egyébként a könyv fülszövege ízelítőül; majdnemhogy jobb, mint a novellák. 

Néhány adat a könyvről:

Fordította, utószó: Benyovszky Krisztián

JAK−Kijárat Kiadó, Bp., 2004.

122 oldal

Amikor Milorad Pavić szerb író Kazár szótára megjelent, bizony csoroghatott a recepcióesztétika rajongóinak a nyála. Úgy ünnepelték (akarom mondani reklámozták) ugyanis a könyvet, mint a posztmodern ejdecsodálatos és -eredeti megnyilvánulását. Merthogy – mint az alcím is jelzi – lexikonformában íródott regényről van szó (mely a tudományos értekezés – szintén posztmodern körökben dívó – álorcája mögé rejtezik egyúttal). Vagyis hosszabb-rövidebb szócikkek olvashatók a könyvben, ide-oda utalgatva egymásra; a hagyományos linearitást az a módszer helyettesíti, hogy a szöveg egyszerre többfelé is folytatódhat, vagyis afféle 3D szerkezetté vált. Lehetne tovább dobálózni a kompozícióval meg a struktúrával meg a befogadói attitűddel, de ahelyett, hogy végleg elrettentenélek benneteket a Kazár szótártól, inkább biztatnálak, mert ’amúgy’ a könyv jó, Pavić tagadhatatlanul ügyesen forgatja a tollat. Érdekes, fordulatos, olvasmányos (de nem ócska) történeteket sző össze, és végül jól megírt, viszonylag szoros kapcsolatokkal operáló novellafüzér lett ez a könyv. Hogy mennyire lenne eredeti a módszer, vitatható – például emlékeim szerint Esterházy Termelési-regénye is a párhuzamos történetlehetőségeket használja. Pavić jóval emészthetőbb. 

De azért mégse fenékig tejföl. Bár terjedelme nem túl nagy (258 oldal plusz mutató – mert az is van ám!), mégis csak azoknak ajánlom, akik elegendő időt tudnak teremteni egy efféle érdekesség tanulmányozására. Munka és elalvás közötti 20-25 perc kitöltésére nem alkalmas, bizony azért el kell mélyedni benne, kicsit olyan, mint egy rejtvény. És – sajnos! – mint a rejtvényeknek, végeredményben ennek a könyvnek is csak egy megoldása van, bármennyire is több szálon juthatunk oda. Amikor olvastam a könyvet, az a benyomásom támadt, hogy nagyobb élvezet volt az író számára írni, mint az olvasónak olvasni. Ez pedig baj. (Mint ahogy az is, hogy szemre elég csúnyácska jelen kiadás, belül viszont szép kiállítású, jó minőségű könyv.) 

Konklúzió – kinek nem ajánlom? Akit idegesít az eredeti(eskedő) szerkezet; akinek túlontúl kevés a szabadideje; aki nem hisz abban, hogy van élet Jókain túl. Kinek ajánlom? A többieknek. Nem reveláció meg katarzis, de kellemes szórakozás.

Néhány adat a könyvről:

Fordította: Brasnyó István

Eredeti kiadás: Belgrád, 1984

Magyar kiadások: Újvidék, 1987, illetve az általam használt: Cartaphilus, Budapest, 2006

258 oldal

Úgy gondoltam, hogy egyik kedvenc könyvemmel indítom ezt a blogot, hátha valaki nem olvasta még. Nem épp friss darab ugyan: nyolc évvel ezelőtt jelent meg magyarul. Ukrán regény, szerzője Andrej Kurkov. Azért vettem meg annak idején, mert megtetszett a címe, kellemesen morbidnak tűnt. A címet a belső sem hazudtolja meg: tényleg a legfőbb jellemzője az a finom morbiditás, amely azért még nincs túlságosan messze a realitástól. Másik vonzó jellemzője ennek a regénynek, hogy nagyon jól elegyíti a legkülönbözőbb műfajokat. Alapvetően szépirodalmi mű, van egy visszafogott, romantikus-nosztalgikus, légies miliő (kijevi tél, hóesés, csendes utcák, esetleges találkozások, eső, tavasz, napsütés etc.), és erre kerül egy klasszikus krimi-felépítmény, amilyennek lennie kell. A lírai alapon ülnek a véres események, és mindemellé még mindenből egy kicsi: háziállat (kutya helyett királypingvin, hálistennek), maffia, társadalomrajz, kisgyerek, szerelem, barátság – mindent beletöltött a jó Kurkov a könyvébe, s ráadásul jól eltalált vegyülék lett a végtermék. Szegény főhős Viktor-Vitya úgy különleges, hogy teljesen hétköznapi közben; lúzernek tűnik, de azért mégse az. Kurkov a legjobb krimi-hagyományokat követve fokozza a feszültséget, egészen a kvázi horrorig, de mire hátborzongató tragédiába fordulna a sztori, megint másfelé kanyarodik. Az egyik jelenet (Vitya egy éjjel az ablakából a szemközti lakásban olvasó nőt nézi, 169−170. oldal) szerintem a legszebb regényrészlet, amely valaha született – tudom, nem értetek egyet, de nekem mégis. A könyv terjedelme barátságosan rövid, aki – mondjuk így – tisztes mértékű szabadidővel rendelkezik, egy nekihuzakodásra betermelheti. A borítója is vonzó a pingvinnel meg a szép jégzöld színnel, de a fülszövegre inkább ne hagyatkozzatok!

Konklúzió: majdnem mindenkinek ajánlom, kivéve akik jobban szeretnek a siker-pénz-csillogásról olvasni, illetve akik nem vevők még egy csipetnyi akasztófahumorra sem.

Úgy vettem észre, hogy Kurkovnak azóta sem jelent meg másik könyve magyarul. Ha mégis találkoznátok ilyesmivel, föltétlenül szóljatok nekem!

Néhány alapadat:

A könyv íródott: 1995−96

Fordította: Tompa Andrea

Athenaeum 2000 Kiadó, 2004

216 oldal