Amikor Milorad Pavić szerb író Kazár szótára megjelent, bizony csoroghatott a recepcióesztétika rajongóinak a nyála. Úgy ünnepelték (akarom mondani reklámozták) ugyanis a könyvet, mint a posztmodern ejdecsodálatos és -eredeti megnyilvánulását. Merthogy – mint az alcím is jelzi – lexikonformában íródott regényről van szó (mely a tudományos értekezés – szintén posztmodern körökben dívó – álorcája mögé rejtezik egyúttal). Vagyis hosszabb-rövidebb szócikkek olvashatók a könyvben, ide-oda utalgatva egymásra; a hagyományos linearitást az a módszer helyettesíti, hogy a szöveg egyszerre többfelé is folytatódhat, vagyis afféle 3D szerkezetté vált. Lehetne tovább dobálózni a kompozícióval meg a struktúrával meg a befogadói attitűddel, de ahelyett, hogy végleg elrettentenélek benneteket a Kazár szótártól, inkább biztatnálak, mert ’amúgy’ a könyv jó, Pavić tagadhatatlanul ügyesen forgatja a tollat. Érdekes, fordulatos, olvasmányos (de nem ócska) történeteket sző össze, és végül jól megírt, viszonylag szoros kapcsolatokkal operáló novellafüzér lett ez a könyv. Hogy mennyire lenne eredeti a módszer, vitatható – például emlékeim szerint Esterházy Termelési-regénye is a párhuzamos történetlehetőségeket használja. Pavić jóval emészthetőbb.
De azért mégse fenékig tejföl. Bár terjedelme nem túl nagy (258 oldal plusz mutató – mert az is van ám!), mégis csak azoknak ajánlom, akik elegendő időt tudnak teremteni egy efféle érdekesség tanulmányozására. Munka és elalvás közötti 20-25 perc kitöltésére nem alkalmas, bizony azért el kell mélyedni benne, kicsit olyan, mint egy rejtvény. És – sajnos! – mint a rejtvényeknek, végeredményben ennek a könyvnek is csak egy megoldása van, bármennyire is több szálon juthatunk oda. Amikor olvastam a könyvet, az a benyomásom támadt, hogy nagyobb élvezet volt az író számára írni, mint az olvasónak olvasni. Ez pedig baj. (Mint ahogy az is, hogy szemre elég csúnyácska jelen kiadás, belül viszont szép kiállítású, jó minőségű könyv.)
Konklúzió – kinek nem ajánlom? Akit idegesít az eredeti(eskedő) szerkezet; akinek túlontúl kevés a szabadideje; aki nem hisz abban, hogy van élet Jókain túl. Kinek ajánlom? A többieknek. Nem reveláció meg katarzis, de kellemes szórakozás.
Néhány adat a könyvről:
Fordította: Brasnyó István
Eredeti kiadás: Belgrád, 1984
Magyar kiadások: Újvidék, 1987, illetve az általam használt: Cartaphilus, Budapest, 2006
258 oldal
