Van az úgy, hogy az ember egyszer csak elolvasta az összes Agatha Christie-krimit, és nem maradt betevő falatja, elvégre Őutána a többi azért nem olyan, lássuk be. Maradnak a pótlékok, mint például ez az Agatha Raisin, akinek azé’ biztos nem véletlen a keresztneve. Ráadásul angol, s ez szerintem minden kriminek jót tesz. Agatha Raisin egyébként nem túl Miss Marple – inkább Ariadne Oliver, csak hiúbb és nyersebb kiadásban. Tetemes mennyiségű detektívregényt írt vele-róla a szerző, bizonyos M. C. Beaton (ez egyébként álnév), a mintegy huszonnégy krimiből ha jól emlékszem, hét jelent meg szép sorban magyarul: Agatha Raisin és a spenótos halálpite, …a parázna lódoktor, …az elültetett kertész, …az elkóborolt túrázó, …az életveszélyes esküvő, …a tenyérbe mászó turista, …a vizes viszály. Igazán kellemes és agykikapcsoló olvasmányok.
Nomármost Agatha Raisin mint detektív. Ötvenes nő, aki sikeres PR-karrierjét befejezve végre nyugdíjba vonul, és Londont odahagyva a vágyott, idillikus Cotswoldba költözik, egy igazi zsúpfedeles viskóba. Itt részint a helybéliekkel viszálykodik és barátkozik, részint gyilkosságokra derít fényt, részint állandó harcot vív a pluszkilókkal, részint pedig változó intenzitású vonzalmat táplál szomszédja, bizonyos James irányában. Egyúttal James tölti be dr. Watson és Hastings kapitány szerepét, csak kevésbé bugyuta kiadásban. A regények fölöttébb angolok (szereplők, tárgyi környezet és az irodalmi hagyományba illeszkedés tekintetében is), és egyben nagyon maiak, ez remek kombináció. Ennek a krimisorozatnak fő erénye amúgy a főszereplő detektív, Agatha, akit nagyon jól megcsinált az írónője: szerethető, vicces, baráti, erényekkel és kisebb-nagyobb hibákkal, melyeknek köszönhetően végtére is hiteles nőszemély.
A hitelesség más vonatkozásokban azért sokszor csorbát szenved. A szerelmi szál például néhány kötet után ellaposodik, nem tudja a szerző fönntartani azt az állandó hullámzást, amely számottevő izgalmat adna hozzá a könyvekhez. A két utóbb megjelent könyvben alig-alig játszik szerepet, inkább egyéb érzelmi szálakkal próbálja a szerző dúsítani a regényeket – inkább kevesebb, mint több sikerrel.
A könyvek mindamellett igyekeznek követni a detektívregények jól bevált sémáit, különös tekintettel a Nagy Christie-re. Különösebb fakszni nélkül hamar elpatkol az Első Hulla, és épp a megfelelő stratégiai ponton követi őt a Második Hulla. A kellő számú (3-6) szereplő keveredik gyanúba, beleértve néha természetszerűleg magát Agathát is, aki ráadásul többnyire maga is életveszélyben forog. Hol ablakon akarják kilökni, hol élve akarják eltemetni. Még jó, hogy megússza. A köztes időszakban Mrs. Raisin (Jamesszel vagy nélküle) körbe-körbe jár ismerősei és a gyanúsítottak között, több párbeszédet folytatva velük, melyek során amatőr kérdésekkel próbál fényt deríteni az esetre. Agatha Christie is ezt a módszert művelte, de míg nála minden egyes dialóg rejtett jelekkel gyarapítja a tettes felé vezető utat, Beatonnál a párbeszédek tetemes része „üresjárat”, nem vezet semerre, csak az oldalszámot növeli. És e ponton sajnos azt is be kell vallani, hogy ha tisztán mint krimiket nézzük a regényeket, akkor bizony mindegyik elég gyenge eresztés. A gyilkos személye nem túl fantáziadús (hamar sejthető), a hozzá vezető út ellenben nélkülözi azt a kérlelhetetlen vaslogikát, melynek eltéphetetlen láncát Conan Doyle és a többiek (Christie, Simenon, Chandler, Gardner stb.) oly kiváló szakértelemmel kovácsolják. A legrosszabb darab az eddigiek közül a tenyérbe mászó turistáról szóló mű. Ez saaaaaajnos nem a Cotswoldban, hanem Cipruson játszódik. A szerző szemlátomást alapos környezettanulmányt végzett e szigeten, ami nagy szomorúságomra egyértelműen látszik a könyvben. Agatha és James két üldözési jelenet között Ciprus 12. századi történelméről és művészetéről értekezik, néha az útikönyvet olvassák föl egymásnak, és ha az írónő már sehogy se tud a párbeszédekbe beleszuszakolni több ismeretterjesztő információt, akkor egyszerűen a főszövegbe illeszti a miniértekezéseit. Borzalmas.
Ettől eltekintve úgy általában ezek a krimik igazán kellemesek. Furmányos bűnügyeket és még firnyákosabb nyomozásokat jobb nem várni tőlük, de gördülékeny a szöveg, a regények olvastatják magukat, visszafogott humor lengi be őket, remek az Agatha Raisin figurája. Különösen szeretem a bájos bunkóságokat, amelyeket a szereplők egymás fejéhez vágnak.
Konklúzió: könnyű krimik kedvelői bizonyára örömüket lelik bennük néhány órára; tanulságos lehet a „Milyen hibákat ne kövessünk el krimiírás közben?” tanfolyam résztvevői számára; mérsékelten anglománoknak mérsékelten ajánlott. A szellemes borítórajzok mellesleg nem hazaiak.
Fordítók: Sárközy Elga, Szűr-Szabó Katalin, Borbély Judit Bernadett
Ulpius-ház, Budapest, 2011-
Összesen 1950 oldal
