HTML

Libri & libelli

Könyvekről, könyvecskékről, másról

Friss topikok

  • &nagyszilvi: @zenész28: A Tabáni sokkal inkább valaki, mint szegény jó Jimmy volt, bármennyire is meghalt, álda... (2012.11.29. 09:35) Süllyedő hajó

Linkblog

Szubjektív könyvajánló


2016.09.12. 22:05 &nagyszilvi

Milena Busquets: Ez is elmúlik

Címkék: spanyol szerelem 21. század Barcelona Nick Hornby Milena Busquets

parizsi1.jpg

 

Ami felkerül a Facebookra, az devalválódásnak indul - legyen bármilyen jóízű is, minél többen használják, annál kevesebb marad belőle, végül csak a héja, aztán annak a rágcsálására is ráunnak, s így lassan elenyészik a szélben a maradék, hálistennek. (És az eleve szeméttel sajnos hasonló a helyzet, csak mintha hosszabb életű lenne.) 

Ez van a fenti könyv címében idézett történettel is (biztos ismerik, a gyűrűbe vésett jelszó, mely baj és öröm esetén is hasznos lehet), amiről csak a könyv közepe táján értesül a gyanútlan olvasó (legalábbis én), és a címkeként használt leértékelt szöveg sajnos a szövegegész értékének egy részét is kétségbe vonja. 

Amúgy jó könyv pedig, legalábbis régóta az első mű, amit kb. két este leforgása alatt megettem, igaz, rövidke. Első benyomásom az volt, hogy ez a szöveg is a szépirodalom és a szórakoztató (női) irodalom határmezsgyéjén lavírozó darab (mint ahogy a párizsi is részben hús, részben növény), de egy idő után a szépirodalomba soroltam saját szubjektív kategorizálásom szerint. Bár gyanakszom, hogy a személyes érintettség okán is olvastam olyan kíváncsian: a főszereplő hasonló korú, bizonyos értelemben hasonló helyzetű nő, mint én, és az őt foglalkoztató gondolatok nagyrészt bennem is felmerülnek, sőt fontosak az életben: emberi kapcsolatok, szerelem és szex, hogyan dolgozzuk fel a veszteségeket, szabadság (külső és belső), változások az idővel stb. Miért lehet diszkrepancia a testünk és az agyunk vágyai között? Mitől magányos az ember, és mit tehet ellene, illetve kell-e ez ellen tenni valamit? És: hogyan üssük el az időt, ha nincsenek pénzgondjaink?... 

Nagyjából az ezeken való tépelődés teszi ki a könyv fősodrát, szerencsére nem oldalakon át olvasható belső monológokként, hanem kérdések, lehetséges utak felvillantásával. És a szerző nagyon jó feszes ritmust ad ezzel a művének, holott annak egyébiránt gyakorlatilag nincs cselekménye. Az eseménysor eredője, hogy a főhős anyja meghal, s ő rá emlékezik, illetve próbálja a mindennapokat élni, feldolgozni a veszteséget, meg ami ilyenkor szokás. Utazik, különféle emberekkel találkozik, akikkel esznek, isznak, beszélgetnek, hajókáznak, nyaralnak, szerelmeskednek, füveznek, barátkoznak, veszekednek. Majdnem olyanok, mint mi - eltekintve a pénztől és a mediterrán életmódtól. S közben a nyitott, kíváncsi, kereső rátekintés a világra, magunkra, másokra. 

Jó ez. 

De van nem jó is. Fura például, hogy az E/1. szöveg állandó megszólítottja az elveszített anya, a rá való emlékezés, a vele való szenvedélyes, élő dialógus. Érdekes és hiteles részek ezek, de valamiért minden egyes megszólításkor (pedig sok van) egy tizedmásodpercig utána kellett gondolnom: kihez is beszél a főszereplő. Ez pedig baj. El is kezdtem tanakodni, hogy mi lehet az oka. Rá is jöttem. Hogy ugyanis bár a fő vezérfonal az anya elvesztése, akit a főszereplő (Blanca) végül már élete szerelmének titulál (höh), valójában semmit nem tudunk meg a szóban forgó anyáról mint emberről. Blanca nem pusztán mint édesanyját, hanem mint kivételes embert gyászolja őt, de hogy miben is tűnt volna ki mások közül, azt egy árva tényecskével sem támasztja alá. Nyilván az anya iránti szeretet tetemes részben irracionális, de esetünkben meglehetősen racionális gondolatsorokkal, érveléssel állunk szemben, már amennyiben érvelésnek tekinthető az indoklás nélküli kijelentés. Az erősen önéletrajzi könyv epilógusában azt írja a szerző (s ezt a fülszöveg is ismétli, nem szó szerinti idézetben, ami igen fájdalmas): "Tőled kaptam a tudást, hogy a szerelem első látásra a szerelembe esés egyetlen lehetséges módozata (igazad volt), a művészet, a könyvek, a múzeumok, a balett szeretetét, a pénzzel való nagyvonalúságot, a megfelelő pillanatra tartogatott nagy gesztusok művészetét, az alaposságot a tettekben és a szavakban. A bűntudat hiányát, a szabadságot és felelősségtudatot, amit ez jelent." Ez marha szépen hangzik, mintha García Márquez reinkarnálódott volna a barcelonai tétlen értelmiségben, és túl sok Coelhót olvasott volna a vécén. A baj az, hogy az itt megfogalmazott anya-eszencia elemei közül egy, de egy sem kerül elő sehol a teljes könyvben, sem az anya, sem leánya vonatkozásában. Nincs szerelem első látásra, egy fia nagy gesztus se, sehol egy árva könyv, múzeum, alaposság, sőt még egy incifinci balett se. Semmi, csak üres szavak. Ez pedig sajnálatosan megkérdőjelezi a vallomásszerű könyv egész tartalmát: honnan jöttek ezek a dolgok, miért is fontosak (mert azok, persze, ki merné megkérdőjelezni teszem azt egy múzeum fontosságát?), miért így érdemes élni? Satöbbi. Iszonyú érzés lehet egy anyát elveszíteni, és teljesen akceptálható, hogy irodalmi eszközökkel szeretné a szerző a maradandóságba emelni eltávozott anyukáját, de sajnos az átélt fájdalom érezhető csak, a piedesztálra emelés nem sikerült. A valóság lehet ihletője a műnek, de önmagában nem művészet, azt már Hornby is cincálta, hogy bizony attól jó egy műalkotás, ha meg van rendesen csinálva, nem csak úgy odakenve. 

Mindegy, spongyát az anyára, a könyv érdekes, és az anya-vonaltól eltekintve rendesen megcsinált, bár azt sajnálom, hogy néhány gondolatba csak belekap, és nem viszi végig. Például az öregedés kérdése (egy nőnek hány évesen nincs már esélye a szerelem első látásra?), de még inkább a magányé: hogyan lehet elviselni? Bár az anya kínzó hiánya átjárja a könyvet, és stabil párkapcsolat helyett pillanatnyilag csak egy nős szerető sertepertél a főszereplő körül, mégis alig-alig pendíti meg a könyv, hogy milyen lelkiállapot ez. Illetve hogy pontos legyek, egy félmondatban leszögezi, hogy magányos, aztán annyi, nem folytatódik sehol se ez a fonal. Hiányoltam. 

Tetszettek viszont mellékes dolgok: hogy minden szereplő külsejét és ruházatát indokolatlanul aprólékosan leírja; hogy ízek, illatok mindenhol, gyöngyök zsebben; hogy kis részletek építik-díszítik a főszereplő világát, mondjuk lepattant büfék mellékutcákban; mindenféle emberek, akikről hamarosan már nem is tudtam, kik is ők a regény világában. 

Szóval vegyes érzések. Jó párbeszédek és iszonyatosan béna, Harry Pottert is alulmúló dialógusok egymás mellett. Túltolt kutyás vonal. Funkciótlan hajózás. Szép, a hatvanas éveket idéző borítórajz. A többit szerencsére elfelejtettem. 

busquets.jpgKonklúzió: negyvenes nőknek, akik még képesek kérdéseket feltenni, úgyszólván kötelező olvasmány. A többiekről nem tudok nyilatkozni.

 

Fordította: Varju Kata 

Libri, 2016 

208 oldal

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása