A világ ebek harmincadjára jutott, dúl az erkölcstelenség meg a rosszindulat meg a bűnözés, az emberek még sosem voltak ilyen galádok és alávalók és hazugok és aljasok és kicsinyesek és hitetlenek, eluralkodott az evilági örömökben való fetrengés és kéjelgés, így aztán tuti elvisz minket az ördög a pokolba, ahova valók vagyunk, és szerintem az sem lehetetlen, hogy mindjárt elnyel a fekete lyuk, ami kijön a Nagy Hadron Ütköztetőből, mert nemcsak egyénileg, hanem társadalmilag is borzasztóan, iszonyúan felelőtlenek vagyunk, úgyhogy ne is lepődjön meg senki, bizony megérdemeljük!
Valamiért így gondolkoztak a 19. században is (eltekintve a Nagy Hadron Ütköztetőtől). Fene se érti. Hiszen akkor még minden gyerek rendes, tisztességes neveltetést kapott. Hiszen akkor még a vallás mindenkit megmentett az összes bűntől, amit csak kitalálhatott. Hiszen akkor még tisztességes polgárok éldegéltek a tiszta városokban, akik tök korrektek voltak egymással. Hiszen akkor még nem volt házasságon kívüli dugás (lehet, hogy házasságon belüli se). Hiszen akkor még boldog békeidők voltak. Hiszen akkor a népek még felelősséget éreztek a Jövőért (nyilván ezért nem csináltak Nagy Hadron Ütköztetőt). Hiszen akkor még nem mutogatták a nők a lábukat. Hiszen akkor még nem voltak buzik.
Erről a gyönyörűszép ideálvilágról szól a Tisztes úriház, kedvenc Zola-regényem.
Amikor kicsiny gyermek voltam, a nyarakat vidéken töltöttem, ahol nem voltak könyvek. Se könyvtár. Egyszer csak – úgy kilencéves korom táján – egy szekrény aljában találtam néhány hiányos Olcsó Könyvtár kötetet és az itt is látható példányt a Tisztes úriházból. Utóbbit rögtön elolvastam.
Azt hiszem, ennek a könyvnek a célközönsége nem annyira a kilencéves korosztály. De nem adtam föl. Újra és újra elolvastam, évente egyszer-kétszer. Mindig találtam benne valami újdonságot, és mindig más része lett a kedvencem. Voltak részletek, amelyeken sokáig gondolkodtam – most akkor Octave magáévá teszi Valérie-t, vagy csak akarja, és nem sikerül? Vajon miért? Ilyeneken méláztam 10-12 éves korom táján. Mára már – sajnos! – eltűntek az ilyesféle izgalmak a könyvből, helyette bizonyos tendenciózus vonásokat voltam kénytelen észrevenni, de sebaj! Ezekkel együtt is sokkal jobb ez a regény, mint a Nana, vagy az olvashatatlan Párizs gyomra. Ki olvasta a Párizs gyomrát? Na? Ugye?
Biztos Nektek is van olyan könyv, amelyet időről időre elolvastok. Nekem az egyik ilyen a Tisztes úriház. Mindenféle utak nyílnak benne, és érdekes, hogy mi merre fordul. A konklúzió tehát: ajánlom a 19. századi irodalom kedvelőinek (bár ők olvasták), nem ajánlom a sci-fik kizárólagos híveinek, ajánlom a szappanoperák barátainak és barátnőinek, nem ajánlom Bret Easton Ellis-rajongóknak.
Fordította: Bartócz Ilona
Európa, Bp., 1963.
387 oldal (plusz utószó)